Nap Háza & Hold Udvara

A hit azt jelenti, hogy az ember elhiszi, amit még nem lát,

és ennek a hitnek az a jutalma, hogy meg fogja látni azt, amiben hisz.

(Szt. Ágoston)

Carpe Diem Alapítvány

KIK VAGYUNK? MIT TUDUNK? MIÉRT JÓ EZ MÁSOKNAK?

Élj a mának!

Alapítványunk értelmezése szerint: Vedd ki minden napnak a boldog pillanatát, hogy holnap ismét Rád ragyogjon a nap!

Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete

Mit tehetnék érted,

hogy elűzzem a bánatod,

Hogy a lelked mélyén megtörjem

a gonosz varázslatot?

Mit tehetnék érted,

hogy a szívedben öröm legyen?

Mit tehetnék, áruld el nekem!”

(Ismeretlen szerző) 

E két civil szervezet célja az egészségügyi vagy bármely más okból kifolyólag – szellemi, szociális, mentálhigiénés vagy fizikális szempontból – az alapítvány és az egyesület működési területén élő súlyosan hátrányos helyzetű emberek életminőségének és társadalmi esélyegyenlőségének javítása, társadalmi integrációjuk elősegítése, elsődlegesen olyan természetbeni szolgáltatások, foglalkoztatási módok közvetlen biztosításával, melyek alkalmasak az egyén szellemi, fizikai és kommunikációs képességeinek, lehetőségeinek lekötésére és fejlesztésére, továbbá a mindenkori társadalmi keretek között az egyén személyiségének lehető legnagyobb mértékű kibontakoztatására.

Klubjaink, rendezvényeink

Aktív és rekrációs programok

Részletek

Állandó rendezvények a négy évszakban

Részletek

Aktív és rekrációs programok

Részletek

Állandó rendezvények a négy évszakban

Részletek

Séta egy élhetőbb életért klub

A Carpe diem Alapítvány egy innovatív mozgás- és életvitel programot hirdet meg vidéken, két olyan kistérségben, ahol még 50-60%-ban a falusi tradíciókat követik a falvak lakói a táplálkozás és a mozgás területén.

Részletek

Sclerosis multiplex klub

Miért is láttuk fontosnak az SM betegek és családtagjaik részére a Carpe diem SM klub létrehozását?
Részletek

Autista és egyéb más fogyatékossággal élők és egyéb okból hátrányos helyzetű emberek számára készült terápiás kert.

Részletek

Grillterasz

Részletek

Autista és egyéb más fogyatékossággal élők és egyéb okból hátrányos helyzetű emberek számára készült terápiás kert.

Részletek

Grillterasz

Részletek

A Carpe Diem Alapítvány és az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete évek óta közösen tesz azért, hogy a fogyatékkal élő vagy egészségkárosodott és egészséges embereknek integrált rekreációs, készségfejlesztő és aktív pihenésre, környezetváltozásra lehetőséget adó körülményeket és szolgáltatásokat nyújtson, méltó, speciális igényeikhez alkalmazkodó, csendes vidéki környezetben.

Álom és valóság
A Ház

 A két szervezet  rendezvényeinek, tevékenységeinek helyszínéül, uniós pályázati forrásokból és összefogásból 2013-ban a Fejér megyei Kulcs községben, jól megközelíthető helyen, megépítette, a  részben akadálymentes alapítványi intézményt, A NAP HÁZA – HOLD UDVARA REKREÁCIÓS AGROTURISZTIKAI KÖZPONTOT,  azaz A Házat.

A létesítmény megvalósulását a MVH137/2008.(X.18.) FVM rendelet alapján elnyert 47.570.523 Ft támogatás tette lehetővé.

Hírek rólunk, tőlünk

2018. szeptember 29. Közelebb hozzuk a világot

2018. szeptember 29. Közelebb hozzuk a világot

2018. szeptember 29. “Közelebb hozzuk a világot” – az Alapítvány éves programjának nagyszabású rendezvénye. Az őszi évszakhoz kapcsolódó esemény, a Szüreti felvonulás, Szüreti bál hangulatára épül. Újabb lehetőség, hogy találkozzunk! Helyszín: Kulcs...

Életképek a házban és a ház körül

Életképek a házban és a ház körül

Életképek a házban és a ház körül – 2018 június, július hónapban. Palczer Lajos Nemzetőr parancsnok ajándékkal lepte meg a Carpe diem Alapítványt. Mint látjátok azonnal a Nap Háza konyhájába került. Köszönjük és jó egészséget kívánunk Neki! Képek az udvar...

Szent Iván éj

Szent Iván éj

Állandó programjaink ez évi első “szelete”. A nyári napforduló a fényt, életet és meleget adó nap “győzelme”, a leghosszabb nap diadala és a tűz összekapcsolása miatt volt jelentős. A nyár kezdetéhez is erősebben kapcsolódik június 24. A nyári...

Séta az élhetőbb életért

Séta az élhetőbb életért

Nyársra cserélték nordic walking botjukat a kulcsi “Séta az élhetőbb életért” klub tagjai. A jó hangulatú “tüzesen finom” késő délutánnak a gyülekező fekete felhők vetettek véget. Ősszel folytatása következik,...

Gyermeknap

Gyermeknap

2018. május 22-én a Nap háza vendégeket hívott gyermeknap alkalmából. Ezzel a programmal került felavatásra az Alapítvány szabadtéri színpada, mely évek óta folyamatos kisebb-nagyobb munkákkal érte el végleges állapotát. A színpad és a nézőtér akadálymentesített. A...

A kulcsi falunap

A kulcsi falunap

A kulcsi falunap rendezvényének kísérőprogramjában Alapítványunk is jelen van. Segítsetek megdönteni az előző évek bevételét, mutassuk meg közösen, hogy nincs párja a jó, házi süteményeknek. Üdvözlettel kívánok mindenkinek tavaszi szellővel simogató Húsvéti ünnepeket....

A következő eseményeink, foglalkozásaink

<< 2018 dec >>
hkscpsv
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
Nincs Események
+36 30 3000 992

2458 Kulcs
Rákoczi út 141

Kapcsolat
Reméljük hamarosan találkozunk

Támogatóink