2019. május 24-én Vargáné Boór Viola születésnapját ünnepeltük Hajdúszoboszlón.
Korábbi írásukban utaltunk rá, hogy a következő időszakban az Alapítvány
a megszokott programjainkban bizonyos korrekciókat tesz. Például az egyik legismertebb műsorunk címe – a „Közelebb hozzuk a világot” – így módosul: „Közelebb megyünk a világhoz”. Most nem mi hívunk vendégeket, hanem mi megyünk vendégségbe meglátogatni a barátainkat, ismerkedni a világ „kincseivel”.
Az alapítványi tagok részére úgymond „tanulmányi” kirándulásokat tervezünk. Ezen kirándulások első helyére került – Vargáné Boór Viola születésnapi köszöntéséhez – egy szép kirándulás Hajdúszoboszlóra. Terveinket ez alkalommal tehát összekapcsoltuk alapítványunk titkárának 50. születésnapi partijával.

Örömmel szervezkedtünk és készültünk egy olyan élményekkel teli útra, ahol örömet szerezhettünk Violának és családjának, megköszönve évtizedes munkáját, valamint részesei szerettünk volna lenni egy 3 napos kirándulás nyújtotta baráti együttlétnek.
A Carpe diem Alapítvány “időutazó csapata” megtalálta az elmúlt fél évszázad “Drága Kincsét”!
Fantasztikus három nap volt. Nevettünk, vigadtunk és élveztük a Szoboszlói strand csodás fürdőit. Ezúton kívánunk Violának még egyszer – mindenki nevében – Boldog Születésnapot!

“A világ egyetlen bankháza sem fizet olyan magas kamatot, mint a barátság, és mindig abban az időpontban, mikor a legnagyobb szükséged van rá.”
Moldova György